2014. szeptember 21., vasárnap

Színház Iregszemcsén

2014. szeptember 21-én az iregszemcsei tanulók megtekintették az iregszemcsei Bartók Béla Művelődési Házban a Három sárkány című zenés vígjátékot. Az előadás témája, humora közel állt a gyerekekhez, nagyon élvezték az előadást. A pluszt az adta, hogy a darabot az ITAT – az Iregszemcse Térségi Amatőr Társulat adta elő, melynek tagjai között az iskola pedagógusai közül is szerepelnek néhányan. Így a színházi élmény teljesen közeli volt a gyerekeknek, hiszen a hétköznapokból kilépő tanárokat láthatták „színészként”. Az előadás a gyerekek beszámolója alapján is nagyon elnyerte tetszésüket. Reméljük, ennyivel is hozzájárultunk ahhoz, hogy a későbbiekben aktív színházlátogatókat neveljünk tanulóinkból.